Utolsó módosítás:
2023. november 16.


Hibás tartalom jelzése

Honfi György
(1957-      )


Honfi György mester erejű játékos, edző, feladványszerző, sakk szakíró. Budapesten született 1957. május 29-én sakkozó családban. Már nagyapja, id. Honfi (Heim) Károly (1903-1972) is mester erejű játékos volt. Édesapja Honfi Károly (1930-1996) nemzetközi nagymester, mesteredző, levelezési mester. Édesanyja Honfi Károlyné (1933-2010) olimpiai ezüstérmes női nemzetközi mester, női levelezési mester. 1982 óta nős, felesége Honfiné Kránicz Judit szintén sakkozó, női mesterjelölt, 3 gyerekük van (Tamás, Zsuzsanna és Eszter), ők nem sakkoznak.

Az ELTE-n programozó és programtervező matematikusként végzett 1981-ben. 1977-ben az országos ifjúsági bajnokságon Grószpéter Attila mögött második. Sokszoros ifjúsági válogatott 1972-77 között, aranyjelvényes ifjúsági sportoló. Kétszer nyert országos csapatbajnokságot a Bp. Spartacus együttesével (1973, 1974), a csapat egyik legjobb pontszerzője volt. Többször teljesített mesternormát, de mire középdöntőn is sikerülhetett volna, megszüntették a magyar mesteri címet! Az egyetemi évei után gyakorlatilag abbahagyta az egyéni versenyzést, csak csapatban játszik. Felesége révén Zalaegerszegre került 1982-ben, majd 1996-ban Zalaszentivánra költözött, 2006-ban visszajött Budapestre. Különböző zalai csapatokban játszott: ZTE, Csuti Antal SK, Nagykanizsa, Lenti TE.

1984-ben a TF-n középfokú sakkedzői oklevelet szerzett.

Magyarországon ő készített először sakk témájú weblapot 2000-ben (honfi.extra.hu), azóta is kisebb kihagyásokkal, különböző weblapokon publikál. Jelenlegi weboldala a http://sakk-magazin.hu több ezer aloldalával az egyik legrangosabb magyar sakkoldal az interneten.

Első feladványait még az 1970-es évek közepén készítette. Az 1001 feladat kezdőknek c. könyvéhez többszáz, főleg miniatűr és kevésbábos feladványt készített kezdő sakkozók számára.

Sakk szakíró. Eddig megjelent művei:
Honfi György-Négyesi György: Honfi nagymester, Zalaegerszeg, 2000
Honfi György-Kállai Gábor: Újra csillog az ezüst, Budapest, 2002
Honfi György: 1001 feladat kezdő sakkozóknak, Zalaegerszeg, 2007
Honfi György: Sakk példatár kezdőknek, Gyergyószentmiklós, 2010*
Honfi György: Sakkolimpia, Hanti-Manszijszk, 2010 - A legszebb kombinációk, 2011**
Honfi György: Egyéni EB, Aix-les-Brain, 2011 - A legszebb kombinációk, 2011**

* Ez a műve az interneten, a sakk-magazin.hu portálon interaktív változatban is megtekinthető.
** Ezek a művek csak az interneten, a sakk-magazin.hu portálon interaktív változatban tekinthetők meg.



© Honfi György, Négyesi György 2011-2012.
| impresszum | kapcsolatfelvétel | regisztráció | jogi nyilatkozat |