Válasszon cikket!!


Aktuális cikkek




Honfi Károllyal és Honfi Károlynéval kapcsolatos cikkek




A sakk és a sakkjátékosok az irodalomban





IN MEMORIAM HONFINÉ


Megjelent a sakk-magazin.hu portálon
2011. október 10-én,
a sakk-cikkek rovatban,
Honfi Károlyné halálának 1. éves évfordulóján


    Szívesebben írtam volna le: „Szép emlékek Honfiné Gurszky Lujzáról” , de nem mertem megtenni, mert hátha az olvasó félreveti a cikket azzal a megjegyzéssel, hogy ez csak utólagos rózsaszínre mázolás…  Pedig nem az! Kijelenthetem, hogy több mint 50 évi ismeretség, sakkbarátság, családi barátság során nem hogy negatív tapasztalatot nem éreztem,  hanem csakis kellemeseket. Túl a szimpátián, a barátságon, olyan vendégszeretetet,  megértést éreztünk  gondjaink, problémáink iránt – sőt konkrét segítségeket kaptunk, hogy az szinte hihetetlen. Nem hétköznapi! Ami pedig a hétköznapit illeti, nem felejtettük el konyha-művészetének bejgli receptjét, máig róla beszélünk, amikor a mákos- vagy a diós bejglit esszük „Lujzika  módra” készítve. Vagy a remek kajszi barack lekvárokat,  amelyekhez tőle kaptuk a gyümölcsöt… Pompás vendégasztalára is sokszor visszagondolunk, a szép evőeszközökre, poharakra és damaszt terítőkre. Nagy bánatára kórházi tartózkodása alatt nagy részük eltűnt vagy széttörve került elő… Így hát csak az emléküket emlegettük fel, amikor bolti süteményeket fogyasztottunk nála, látogatóban.

Honfi Károlyné

    A napokban bontottunk fel egy dzsemmes üveget. Kissé meglepve – és meghatottan – olvastuk a ráírt rövid szöveget: „RIBIZLI dzsem Lujzi kertjéből, 2004.”  És menten eszembe jutott egy történet, talán éppen az utolsó ribizlijét kezdtük el használni. Akkoriban lehetett, hogy napközben – váratlanul és tőle szokatlan módon – felhívott és egy hihetetlennek tűnő történetet mondott el: „Éjszaka folyamatos repülőgép búgást hallottam, Olyan erősen, hogy felébredtem. Hirtelenében arra gondoltam, hogy visszaálmodtam magamat a háború idejére, amikor bombázógépek zúdították Budapestre terhüket. Még hozzánk a külvárosba is potyogott néhány, féltünk is nagyon, mert nem volt légópincénk… De a zúgás csak tartott, bomba robbanását pedig nem hallottam. Hát nem is értettem semmit az egészből, hiszen felénk még soha nem járt repülő. És képzeljétek: reggel, amint kimentem a kertbe, megdöbbentő látvány fogadott. Először az almafákat láttam meg, minden levelük tele volt fekete foltokkal. Azután bármerre néztem, ,mindenütt csúnyálkodtak a foltok. Egyet levettem közülük, s amint közelről megnéztem, ismerősnek tünt az anyaga. Még inkább akkor, amikor megszagoltam. Mint tudjátok, én vegyész vagyok, sokat dolgoztam benzinnel, s ritkán még kerozinnal is. Rögtön felismertem az anyagot: ez kerozin. De hogyan került ide? Aztán eszembe jutott az éjszakai „álmom” a sok repülőgép zúgásról. Mégsem értem az egészet…”

    Itt szólaltam meg először, ocsúdva a döbbenetből, mert hasonló történetet még én sem hallottam. De rájöttem a dolog nyitjára: amikor egy repülőgép kényszerleszállásra kényszerül és még sok a tankjaiban az üzemanyag, a kerozin, akkor addig köröz a magasban, amíg ki nem engedte a túlsúlyt jelentő „fölösleget”. Hullik ahová hullik… Lujzi ezt hihető magyarázatnak vélte, és azt javasolta, menjünk el hozzá, nézzük meg ezt a rendkívüli jelenséget, Addig ő megtudja, történt-e kényszerleszállás Feri-hegyen. Mire kiértünk hozzá, már közölhette, hogy igen, sikeresen leszállt egy  gép, miután kiengedte tartályaiból a „fölösleges” kerozint.

    Amit láttunk, az rémísztő volt! Minden gyümölcsfán és bokron – így a ribizliken is – ott feketéllett egy-két ocsmány kukacnak tűnő mocsok. Keserűen állapította meg, hogy vége a kertjének, mert a kerozin pusztító méreg, semmi növény és fa nem éli túl egészségben, tehát többé termést nem fog hozni. Sajnos igaza lett, többé mi sem kaptunk ribizlit, diót, kajszi barackot stb. Együttérezve vele azt tanácsoltam, hogy kérdezze meg a közeli és a távolabbi kertek tulajdonosait, velük is ez történt-e. S ha igen, összefogva közösen keressenek egy ügyvédet, aki kártérítésért bepereli a repteret, vagy a repülőgép társaságát.

    Alig akadt valaki, akit kár ért volna, olyan jelentős pedig, ami őt érte, senkinél nem következett be.  Elkeseredett, mert sok egyéni tárgyú pere alapján tudta, hogy a dolog reménytelen, soha nem fog kártérítést kapni egy hatalmas cégtől. Egy levelet azért mégis megeresztett a repülőtér igazgatóságoz: nevezzék meg a károkozót. AZÓTA IS FOGALMAZZÁK A VÁLASZT. Magyar módra: keressük a felelőst.

    Néhány fa mégis túlélte a fertőzést, s noha egy-két évig korcs termést hozott, később már ehetőt is. Csakhogy ehhez már Lujzi nem mert nyúlni. Mert aki már dolgozott kerozinnal, nem hiszi el, hogy bármi túlélheti a hatását…

    Ami pedig a sakkozói kapcsolatunkat illeti Lujzával, az nem volt túl szoros, hiszen a női sakkozók problémái még szakmai téren is egészen mások voltak, s ők nem lelkesedtek az esetleges kioktatás lehetőségéért, tehát nem is kérdeztek úgymond naiv dolgokat, de mi férfiak sem tudtuk, miként egyszerűsítsük le „oktatásunkat” úgy, hogy csakis a jó szándék érződjön, ne valami fölényesség. Nekünk ez kölcsönösen sikerült, ha netán én adtam tanácsot, akkor is..

    Hogy egy – Lujzának - nagyon fontos esetet említsek: amikor az 1968-ik magyar bajnokság döntőjének hajrájában függőben maradt a partija, engem várt a feladat kielemezni segíteni. (Mert Honfi Karcsi éppen külföldön versenyzett.) Látva a táblán az állást, nem lelkesedtem érte. Bizony, nagyon gyanúsnak látszott. Valahogy így vezettem be észrevételemet. „Nem vált be a felkészülésünk?” Őszinte választ kaptam: „Valahol elrontottam, azt hittem, könnyen remire hozhatom a választott az úton. De ellenfelem felismerte tévedésemet, és attól fogva a vereség elhárításért küzdhettem. Már ennek az állásnak is örülnöm kellett! Szerinted el vagyok veszve?”  Érthető, ha nem akartam lehangoló választ adni, hiszen a küzdőszellemet fenn kell tartani mindenáron, másfelől pedig bástyavégjátékban még a férfi mesterek is hibáznak olykor, mert a kis előny (akár gyalogelőny is lehet az) nagyon pontos játékot, tisztánlátást kíván meg.  Női sakkozóknak még nehezebb megtalálniuk a szívós védekezés letörésének egyetlen módját. Pláne időzavarban. Válaszom tehát ilyesmi lehetett: „Bizony, nem lesz könnyű kiremizni, de most megkeressük azt az utat, ahol a legnehezebb neki megtalálni a helyes tervet, lépéssorrendet. És különben is, ha jól sejtem, ellenfelednek nincs nagymesterszintű segítőtársa. Tehát van remény!”  És neki fogtunk az elemzésnek. Sokáig tartott, de elég jól alakultak a dolgok. A végén megpróbáltam sablonba foglalni a követendő játékot, hogy ne kelljen azt a sok elágazást és hosszabb lépéssorozatot megjegyezni, amit addig elemeztünk. A sablont pedig begyakoroltuk. (Más elemző is így jár el komplikált esetben.) Hozzá kell tennem: ezen a fél ponton múlhatott a 2-ik helyezés elérése, ami pedig az olimpiára való kijutás feltétele volt!

    „Szerencsémre” a függőparti folytatására éppen úgy nem tudtam elmenni, miként a parti elejét sem láttam munkahelyi elfoglaltságom miatt. Nem is tudom, hogyan bírtam volna elviselni az izgalmat. Honfiné Lujza nemzetközi mester azonban mint mindig, ezúttal is megőrizte  a hidegvérét, nem mutatta ki érzéseit az ellenfél válaszai láttán, és megragadta a kínálkozó alkalmat a fél pont megmentésére. Nem kétséges, hogy ez az ő nagy érdeme, de annak én is örülhettem, hogy valami segítséget nyújthattam ehhez. A végső konklúzió pedig az lett, hogy ő került be harmadiknak az olimpiai csapatba, s utazhatott Lublinba. 

   
Az ezüstérem kivívásában (mint tartalékféle, hiszen akkoriban csak két táblán mérkőztek a csapatok) neki is jutott szerep, bár szerény.  Mivel férje, Honfi Károly nemzetközi mester vezette a csapatot és alakította ki az összeállításokat (fordulóról fordulóra) jól ismerve felesége képességeit, megtalálta annak módját, hogy hasznára váljon a csapatnak. 

Ez volt a magyar női sakkozás első nagy olimpiai sikere! Emlékezzünk a siker kivívóira:

Ivánka Máriára, Verőci Zsuzsára és Honfi Károlynéra.

    Szerintem itt helyes megemlítenem, hogy a magyar bajnokság kárvallottja, a sokszoros olimpikon Bilekné Láng Edit, aki  3-ik lett mindössze fél pont különbséggel, nem szakított barátnőjével, aki „kitúrta őt” a csapatból, hanem Lujza élete végéig megőrizte a barátságot. Bizonyos vagyok benne, hogy fordított esetben is így történt volna.

Honfiné  különben  1967-ben megkapta a női nemzetközi mester címet!

    Ha még a sakkal kapcsolatos emlékeim között keresgetek, akkor elsősorban levelezési partijai jutnak eszembe, amelyek kritikus állásait nekem is megmutatta, ha éppen náluk jártam. Nem emlékszem olyan esetre, amikor más véleményt, javaslatot adtam volna, mint élete párja. Pedig olykor nem is tudtam az ő véleményéről! Viszont stílusunk, felfogásunk, s ha szabad azt mondanom, hogy tudásunk kb. egyforma volt, ezért ez nem is olyan meglepő. A válaszlépést Lujza ezután nyugodt lélekkel elküldhette.  Meg is kapta a levelezési nemzetközi mester címet 1977-ben. A levelezési csapatolimpiákat (pláne az első táblát) nem is vállalta volna más háttér mellett, hiszen volt neki privát dolga ezer, de a magyar színek képviselőjeként férje segítségére támaszkodva elvállalta és a magyar (női) sakkozás sikeréért ő is mindent megtett. Csapatunk a III. Levelezési  Olimpián (1986-1992) kitűnően szerepelt, bronzérem lett a jutalmuk.  Egyéniben pedig ő a  IV. Levelezési .Egyéni Világbajnokságon a 8-ik helyet szerezte meg. Hogy segítőjének igen nagy szerepe volt eredményeiben? Igen! Kellett! Többnyire másnak is volt segítője, vagy sakkozógépe, számítógépes sakkprogramja.

    Itt talán érdemes kitérnem arra, hogy a mi nemzedékünk ismerte föl igazán, hogy a magányos farkasnak felkopik az álla, azaz megfelelő  elemzőtársat kell találni. (A sakkszövetség vezetése elismerte ezt az elvet és később már előírta a válogatottaknak, hogy edzőtársként támogassanak egy-egy fiatal tehetséget. Jól bevált ez, bárha nem mindenki vette elég komolyan.)

    Hogy milyen sokat profitálhat elemzőtársa(i) tehetségéből, kutatásaiból egy-egy talentum,    azt jól példázta az Adorján-Ribli-Sax hármas kiemelkedése és a nemzetközi élvonalba kerülése, s nem másként a Faragó-Pintér-Lukács majdani nagymester-trió fejlődése. Szerényebb eredményt számos duó ért el, talán ennek is köszönhető, hogy manapság a tehetséges ifi + veterán mester együttműködés általános. 

Házastársi kapcsolatukról így emlékezett meg Lujza asszony 2005-ben a Budai Polgár című lapban Jocha Károlynak:

„Gyakorlatilag egész életünket ennek a közös őrületnek, a sakkjátéknak a jegyében éltük le, úgy hogy egyetlen hangos szó nem volt közöttünk.”

Amennyire egy – mégiscsak ritka vendégként, de 1960-tól kezdődő barátságban – a kívülálló  tanúsíthatja, ez szó szerint igaz! Gyakran meg is lepődtem ezen – micsoda tiszteletet éreznek egymás iránt, olykor talán okos megalkuvást a családi békesség kedvéért, feltétlen szeretetet – szinte hihetetlen. Így éreztem sok-sok éven át. Tanúja voltam annak is, amint  Károly végzetes betegsége kitudódott, az első perctől fogva szüntelenül megbeszéltek  minden újabb tünetet, a reménytelen kilátást. És semmi hangos kétségbeesés, semmi végelkeseredés – csak mélységes, valóban vallásos hit az elrendeltben, lázadás nélkül.

    Hogy Karcsiról egyetlen példát említsek csupán: a kórházi ágyon régebbi sakkjegyzeteinek rendezésével, felújításával, bővítésével (és klasszikus zene hallgatásával) foglalkozott.  Megőrizte mindig oly barátságos modorát, érdeklődött sorsunk és gyermekeink iránt, mint akit nem is foglalkoztat saját kilátástalan helyzete, oly gyakran szörnyű fájdalma.

    Miért is mondtam el mindezt az előtt, hogy Honfiné Lujza sakkpályafutásának legfőbb állomásait vázolnám?  Azért mert e nélkül  nehéz volna képet kapni az emberről, sőt mindjárt kettejük sportpályafutásának fontos vonásáról. --- Lujza hatalmas és tartós áldozatot hozott amikor erősen lecsökkentette sakkbeli versenyzői tevékenységét – részben férjének a karrierje érdekében, részben gyermekeik felnevelése céljából. Igaz, férje ezerszer meghálálta ezt – legalább olyan odaadással oktatta a sakkmesterség titkaira, konkrét tudnivalóira a feleségét, mint ahogy tette ezt profi sakkedzőként klubjaiban a tanítványaival.

Így azután  Honfiné  mégsem került ki az élvonalból…

    Mindez sok éven át rendkívül nagy energiát kívánt meg tőle, de amint sakktársai és barátai tapasztalták, ezen a téren elképesztően jók voltak az adottságai. (Ifjú korában atletizált is…) Időbeosztása hasonlóan nehéz feladat lehetett és nap mint nap újra kellett meghatároznia.

    Röviden= munkahely, család, házimunka, sakkversenyzés és azokra való folyamatos felkészülés. Hozzátehetném még áldozatos gondoskodásait idős, beteg rokonairól, családtagjairól. Később pedig lánya családjának szentelt sok energiát, akár fizikai munkát is, mert nem restellte azt (diplomás vegyészként sem), és értett is hozzá. Ha másként nem, akkor sakkozó módjára kikombinálta „a helyes lépéseket”.

    Szíves vendéglátó volt, számos barátjuk fordult meg náluk többször, például Bilek István nagymester, Pogáts József nk.m., Sápi László nk.m., ifj. Károlyi Tibor nagymester, Pálkövi József nk.m., külföldiek, mint például Robert Hübner nagymester, világbajnokjelölt, Tronovecz Mihály (Misi) München mellől, a régi tanítvány, majdan barát, s aki ezúttal „Lujza” temetésén, ahogy ő nevezte régóta,  jelent meg gyászolva, jó barátként.

    A Pasarét közeli Tárogató úti pompás házukban a női sakkozók közül is sokan megfordultak akkoriban. Legtöbbször Bilek Edit, sakktársként, vetélytársként és barátként.. De majdnem minden vetélytársával is baráti volt a kapcsolata Lujzának a sakkon kívül. Ezt még a korán elhunyt  Makai Zsuzsa nemzetközi mester is megemlítette egyik visszaemlékezésében. Pedig ő nem volt ifjúkori társ, kolléganő, sőt a döntőkben magas helyezéseket ért el, olykor éppen Honfiné előtt, helyett. Barátság ide, barátság oda, az egymás elleni partik „vérre menő” küzdelemben dőltek el… Azután mosoly...

    Egész élete folyamatos és fantasztikus helytállás! Talán korábbi sportolói múltja, adottságai is segítették ebben. Ez a lendület és mindennel való törődés jellemezte őt férje korai (1996-os) halála után is. Ekkortájt azonban már nem igazán szerencsés, vagy éppen hibás döntéseket is hozott fontos (olykor családi) ügyekben. Maga is említette, hogy nagyon hiányzott ezek meghozatalában férjének megfontolt, rendre jó meglátásokon alapuló tanácsa. Kihez is fordulhatott volna? Néha nekünk – régi barátoknak - elmondta terveit, dilemmáit, talán segítséget várva. De én óvakodtam állást foglalni, legfeljebb a veszélyeket festettem föl, hogy megkönnyítsem döntését. (Talán többet is szabad lett volna vállalnom, de úgy gondoltam, hogy férjéhez fűződő minden barátságom, sőt hálám ellenére sem vagyok alkalmas erre a szerepre. Egy ötletemet megemlíthetem: javasoltam hogy álmában beszélje meg vele. El is fogadta ezt, de megjegyezte, hogy ő is így tett már néhányszor…)

    Egyébként is nehéz feladat egy szülőnek eldöntenie, hogy  adott esetben melyik gyermekének kedvezzen jobban, de kevés habozás után mégis lányának segített inkább, akinek akkoriban borult fel a családi élete (egyébként két gyereke született), és többféle válsággal küzdött éveken át. Minthogy ők Budapesten maradtak (ellentétben a Zalaegerszegen élő Gyurival), telefon kapcsolatuknak köszönhetően ők mentették meg Lujza nagymama életét, amikor egy kései esti órán bénultan a földre zuhant, de annyi lélekjelenléte és ereje maradt, hogy Máriának  telefonálni tudott és segítségüket kérte… Azután a kórházi kezelés alatt ők gondoskodtak a számlák befizetéséről, az üresen maradt lakásról, a benne éhező kedvenc kutyáiról. (Mert elismert, szakmailag művelt, díjakat nyerő kutyatenyésztő is volt Lujza mama! Hihetetlenül jól értett a kutyákhoz, macskákhoz, s azok nagyon szerették őt. Jó dolguk is volt!)

    Később fia, Honfi György nem csupán feljárt vidékről elvégezni a nagy kert és a ház igényelte fizikai munkákat, hanem fel is költözött a fővárosba, szülővárosába. Ettől kezdve ápolta, gondozta tartósan gyengélkedő édesanyját.

    Öregkori beszélgetéseinkre viszagondolva egy sakkozói élménye jut eszembe, amiről gyakran és szívesen beszélt még abban az időszakban is, amikor rövidtávú memóriája már meggyengült, de a múltba nézés könnyen ment. Ez pedig a grúziai nemzetközi versenyen történt érdekes események. A felejthetetlen kirándulás például Szuhumiba (1977?)  a Fekete tenger partja közelében levő majom-kutató intézetbe. (Amelyet még Sztálin utasítására hoztak létre 1927-ben.) Ahol a világon egyedülálló kísérleteket hajtottak végre az állatokon. (A legnagyobb példányszám 3000 egyed volt, a számtalan tudományos és áltudományos kísérletekhez. Későbbiekben az űrutazásokhoz itt készítettek föl majmokat!) Látogatni szigorúan tilos volt, de igen ritka kivételezettként, a női nemzetközi sakkverseny néhány kirándulni kívánó résztvevője megtehette Borisz Lapin igazgató professzor-elvtárs  engedélyével.
(Korábbi leghíresebb látogató Eisenhower amerikai elnök volt 1957-ben. A látottak az elnököt meggyőzték, és az ő kezdeményezése nyomán Amerika hét hasonló intézmény hozott létre!)   A laboratóriumi termekbe egyébként csak fehér köpenyt öltve, fejfityulában és papucsban léphettek be. Mint tapasztalt vegyész, Lujza többféle fertőtlenítőszert ismert föl szagáról, amelyekbe bele kellett lépni – a majmok egészsége és fertőző külső hatástól való mentesítés okából. Persze csak néhány termet látogathattak meg, de ez is életre szóló élményük lett. Pedig valószínűleg – tolmács hiányában - nem értették meg, hogy például a gyermekbénulás elleni vakcina kidolgozása gőzerővel folyik  és sikerrel kecsegtet. /Viszont amerikai siker volt a Salk-vakcina, majd a Sabin-csepp, melyek segítségével megszűnt az egész világot sújtó szörnyű járvány, amely Magyarországot is többször érintette az ötvenes évek vége felé. Legyen szabad itt megemlékeznem arról a kis szimultánomról,  amelyet  dr. Lukács László ortopéd-orvosprofesszor, sakkbarátunk és pártfogónk intézetében adtam a részlegesen megbénultak számára. Az egyik ellenfelem – soha nem feledem el! -  vastüdőben feküdt, a feje a gép elején nyugodott, míg ő egy tükörben nézte az elé tett sakktáblát. Sakkozóként nem volt pancser! Ám emberként örökre lebénult. Amikor az intézményt a gyógyultak elbocsátása után megszűntették, ő még élt a vastüdőben./ 

    Visszatérve Honfiné és külföldi versenyzőtársnői személyes grúziai élményeihez, nagy meglepetést okozott nekik  a Fekete-tenger partmenti  sávjában virágzó narancsligetek látványa. (Grúzia és Abházia akkor még nem volt független, de termékeik egy részét belföldön értékesíthették.) Ezért kaphattak a sakkozónők mindennap narancsot, ami akkoriban a népi demokráciák országaiban csak névről ismert gyümölcs volt.(Manapság ez az egyik legolcsóbb árucikk nálunk, ha nem is az abháziai fajta.)
Tbiliszi, a grúz főváros – a verseny színhelye –  főleg természeti szépségeivel maga is sok élményt nyújtott. Nem mellékesen a népszerű és ízletes pirog (omlós, bármivel tölthető tészta, akár élesztővel is készülhet kelesztve) receptjének Lujza féle megfejtésével, s otthoni meghonosításával. Nem mesélem tovább, de ő sok egyéb érdekességet említett meg. Csupán éppen a versenyről semmit, csak a lemaradásukat… /Érthető ez Gaprindasvili, majd Csiburdanidze világbajnoknők, vagy Joszeliani világbajnokjelölt  hazájában, ahol rengeteg lány tanult meg sakkozni, és sok tehetség akadt köztük, a nemzetközi versenyen tehát ők voltak a favoritok.…/

    Honfiné  Gurszky Lujza asszony általánosságban szólva hűséges volt elveihez, céljaihoz és sok fontos dologhoz. Végig nagyon vallásos, béketűrő, nem kötekedő-veszekedő életet élt együtt hőn szeretett és tisztelt férjével, és lehetőleg mindenkivel, aki ebben a szellemben partner volt. (Lásd Jocha Károly cikkében!)

    Sajnos, két komoly betegsége utolsó éveit beárnyékolta, rombolva életerejét, kedvét, aktivitását. A szobába zártságot sem viselhette, és ha lehetett, akár még télidőben is kiült az erkélyre, élvezni hatalmas kertjét, annak tiszta levegőjét és az abban zajló életet.

    Később  már ezt sem tehette, ettől  - és újabb és újabb betegségeitől sújtva – életkedve is elment. 77 éves volt 2010-ben. Nem maradhatott szerettei között… Férjéhez költözött…

    Sokan emlékezünk majd rá szeretettel, megbecsüléssel. S a magyar női sakkozás legjobbjai között is örökös helye van: 1961-es bajnoki győzelme miatt, olimpiai ezüstje  és  közel 30 évi élvonalbeli szereplése, valamint  a kétféle nemzetközi mesteri cím birtokosaként.



Haág Ervin
nk. mester, levelezési nk. mester