De ne higgyük, hogy a nemzetközi arénában másként viselkedett! Első lépésként nemzetközi mesterré kellett válni, ami Balatonfüreden 1960-ban a Bilek Istvánnal osztott első hellyel fényesen sikerült. Hamarosan 1962-ben, (Kecskeméten) nagymesternormát teljesített (4-5-ik lett újból Bilekkel együtt!), de az akkori túl szigorú szabály miatt csak a nemzetközi mesteri címet kaphatta meg. ?Fogok még bizonyítani? ? mondta és joggal remélte. Ámde mégis megkésve sikerült, csak 1975-ben. Holott például 1965-ben ? Gyulán az Asztalos Lajos-emlékversenyen ? nagymester szinten játszott (Korcsnoj mögött 2-3-ik). De a normateljesítés elmaradt.

    Sokat utazott az útlevél- és vízumkorlátozás enyhültével, olykor saját költségére, amit mint vasutas alkalmazott kedvezményesen tehetett meg. Szívesen látott vendég volt mindenfelé, nem is annyira az értékszáma miatt, hanem mert imponáló megjelenésével ? szépnek mondható, magas, erős testalkatú jól öltözött férfiú volt, és megnyerő egyéniségével kapcsolatokat tudott létesíteni, s azokat korrekt, sportszerű viselkedésével képes volt meg is tartani. Csak a legjobb külföldi eredményeit sorolom: 1962/63-ban második Újvidéken és Reggio Emiliában, ahol 1967-ben ismét játszik, 3-4-ik, Monacoban 3-ik, Csacsakon 2-ik, 1968 meghozta a Monte Carloi győzelmet, a szupertornára jutást. 1969-ben Wijk aan Zee-ben 3-4-ik, Zalaegerszegen 2-3-ik, sőt Csacsakon első, de fél ponttal elmaradt a már-már kezében levő nagymesteri normától. Erről azonban bizonyosan nem ő tehetett, hanem klubja, amely Jugoszláviából hazarendelte őt a sorsdöntőnek vélt csb-fordulóra. A Bp. Spartacus valóban kivívta a bajnoki címet, de ő a kétnapos utazástól és a halasztástól kifáradtan éppen csak el tudta érni az első helyet, de elmaradt a normától. Örökké fájlalta ezt! Akkoriban azonban a csapatérdeket az egyéni érdek elé helyezték, ha kompromisszumra nem volt lehetőség. Ma már másként döntenének.

    1970-ben ismét első Kecskeméten, továbbá Moszkvában és Wijk aan Zee-ben 3-4-ik, Bariban pedig eggyel lejjebb végzett. Azután 1972-ben Temesvárott 1-2-ik. 1973-ban Bukarestben 5-6-ik, 1974-ben Luxemburgban győz, Bernben pedig osztottan első. Tudvalevő, hogy elsőnek lenni bármilyen nemzetközi normát adó mezőnyben nehéz feladat, óriási ambíciót, küzdőképességet követel meg. 1975-ben sem lankadt a lendülete, amit kecskeméti elsősége és újabb nagymester normája igazol, majd 1976-ban Pécsett első és harmadik Bécsben, 4-6-ik Majdanpekben, alig a norma alatt! 1977-ben Belgrádban 7-ik, 1978-ban ?horzsolja? a GM-normát Stipben, ahol 4-ik, Bajmokban társakkal ugyanez, míg Szabadkán 6-7-ik. 1979 talán még jobb éve, mert Baden-Baden-ben győz, Rio de Janeiroban 2-3-ik, Trstenikben 6-7-ik. Azután 1980-ban második Eksjöben. 1982-ben Zrenjaninban győztes. 1983-ban 2-5-ik Lichtensteinben. Míg Wroclawban 1984-ben első, addig 1985-ben 2-4-ik. Ugyanekkor Baden-Baden-ben 6-10-ik, majd 4-7-re javít 1987-ben.

    Kétségtelen, hogy ezek vagy kisebb nemzetközi versenyek voltak, ahol nagymesteri címet szerezni nem lehetett, vagy rangosabb tornák, amelyek viszont nem hozták meg a nagymesteri címet. Ahogyan ? a felsoroltak mellett ? például a Szovjetunióban nyújtott elismerésre méltó teljesítményei sem. Mert bár olykor-olykor a legjobbakat is képes volt túljátszani, de hatalmas időzavarok árán, amelyekben sebezhetőnek mutatkozott. A ?gyengébbekkel? inkább elbírt?

    Közben itthon 1961-ben Budapest-bajnok igen erős mezőnyben, s 1966-ban megérdemelten kapja meg a magyar nagymester címet, mégis csak 1975-ben (ismét Kecskeméten) teljesíti újra a nagymesteri normát, immár 45 évesen, de még képességei csúcsán. A régi normateljesítés azonban elavult.

    Nem keseredett el, minden versenyen újult erővel szállt harcba, csakhogy közben változott a világ, a körversenyeket kiszorította a svájci rendszerű torna, megnehezítve az idősebb korosztályok dolgát, a normateljesítést. Míg egyesek gyakran inkorrekt eszközöket alkalmaztak e cél érdekében, erre ő nem volt hajlandó. ?Mit ér az olyan cím, amelyet megvettek?? ? kérdezte, mondta gyakran. Akkoriban ezzel a szemlélettel nem volt egyedül?

    Remek, megbízható csapatjátékos volt. Nem véletlenül lett olimpiai válogatottunk tagja 1958-ban (München) és 1962-ben (Várna) ? 1960-ban is csak párosmérkőzés döntött Kluger javára -, 1964-ben pedig a Sakkszövetség az elutazás előtt nem sokkal változtatta meg korábbi, a sajtóban és írásban is közölt határozatát részvételéről? Vajon hány ilyen nehezen megindokolható döntés született akkoriban vagy még napjainkban is? Az Európa-bajnokságokból azonban nem lehetett ?kifúrni?, ott volt öt EB-n (1961, 1963, 1970, 1973, 1977) és mindent beleadott a küzdelmekbe. Az eredmény többnyire jó, olykor igen jó volt.

    Mondhatni, hogy 1957-től 1977-ig a hazai élvonalba tartozott. Az új bajnoki rendszertől (nyílt középdöntők) elment a kedve, igazságtalannak tartotta, s főleg az idősebbekre nézve megterhelőnek, hátrányosnak. ?Helyette? két Budapest-bajnokságban győzött (1981, 1982), utóbbi évben megnyerte a Statisztika versenyét is, sőt 1983-ban szintén 1-2-ik ugyanott. Legközelebbi hazai kitűnő eredménye 1969-ből való, a 60-ik életév küszöbén a Kőbánya-openen elért osztott 3-ik helyezése. A Vasutas EB-n is besegített csapatunk ezüstérmébe!

    Mint nyugdíjas, azaz szenior, próbát tett a szenior világbajnokságon is, hajdan világhírű sakkozók között-mögött 1991-ben 8-ik, 1992-ben 9-ik és 1993-ban 8-ik. Jól mutatja azokat a képességeket, lehetőségeket, amelyeket maradéktalanul nem sikerült kibontakoztatnia? Holott családja, s főleg felesége, aki bár magyar bajnok és olimpiai ezüstérmes is volt, mégis visszavonult, hogy mindent megtehessen a megfelelő körülmények megteremtéséért. Példás családapa volt. Két gyermekkel és öt unokával áldotta meg házasságukat az ég. Egész életében kedvére sakkozhatott. Boldog, kiegyensúlyozott embernek mondható, mindene megvolt, csak éppen a ?naplemente? 5-10 nyugodt éve hiányzott még. Mert úgy tervezte, hogy 65 évesen befejezi a sakkversenyzést, könyveinek, CD-lemezeinek, szeretteinek él. Ami sajnos nem adatott meg?

    Nem hagyható említés nélkül még három működési területe sem, így klubcsapataiban nyújtott tartós teljesítményei ? általában az első táblán -, például a Bp. Spartacusban 1953-tól 1977-ig az OB I-ben, az OB II (I)-es Vasútépítőknél pedig 1977-től 1993-ig. Majd Miskolc OB I-es csapatát erősítette. Közben 1991-től az osztrák Amstetten város csapatában is sikerrel szerepelt, s értük küzdött legutolsó játszmájában is. Ő is győzött, csapata is, s magasabb osztálya került. Temetésére négyen (!) jöttek el Amstettenből?

    Klubjaiban természetesen edzőként (is) működött, mégpedig sikeresen, s amit még többre tartott, tanítványai szeretetétől, megbecsülésétől övezve. Szellemessége, tiszta beszéde, széles látóköre, meggyőző magyarázatai nagy hatást gyakoroltak rájuk. Nem véletlenül kapta meg 1979-ben a mesteredzői címet. Kiemelkedik Verőci Zsuzsa világbajnok-jelöltté válásához nyújtott, több éven át tartó felkészítői-szekundánsi tevékenysége. Tanítványai közül sokat köszönhet neki Lukács Péter nagymester, a nemzetközi mester Schneider Attila, Cserna László, ifj. Károlyi Tibor és Pálkövi József. Kettőjükkel szinte élete utolsó napjáig együtt dolgozott közös témákon! Mert szellemi frisseségét megőrizte, egyre gyorsabban hanyatló fizikai állapota ellenére. Csodálatra méltó önuralommal ? keresztényi alázattal, filozofikus beletörődéssel ? viselte nehéz sorsát. Amíg erővel bírta, minden lehetőt megpróbált. Ahogy mondta 1995 decemberében ? a sikertelen operáció után ? ?Minden erőmmel küzdeni fogok, az utolsó bakáig!? Meg is tette, mindhiába, nem győzhetett?

    Visszatérve edzői tevékenységére, annak minőségét mutatja az is, hogy amikor segített a női olimpikonoknak (Lublin 1969 és Málta 1980), mindkétszer ezüstérem lett belőle?

    Levelezési sakkban olimpiai válogatottunkat segítette 1958/61 (ezüstérem!), 1961/64 (ötödik helyezés) és 1993/96-ban. Ez tényleges áldozathozatal volt, mert a gyakorlati versenyzésben erősen zavarta, korlátozta őt. Nemzetközi mesteri címet is kapott 1991-ben.

    Arra a kérdésre, hogy miért nem vitte többre, ő maga úgy válaszolt, hogy neki ifjúkorában nem volt edzője, ezért eléggé egyoldalú lett a játéka. Folytathatnánk úgy, hogy a romantikus szemléletet, amelyet atyjától ?örökölt?, - aki mestererejű főtornajátékos volt -, nehezen és sokáig nem vetkőzte le. Számolós típusú maradt, holott állásértékelése nagymesteri volt, de mindig alá akarta támasztani konkrétumokkal. Elkerülhető időzavarainak ez volt az egyik fő oka. Amellett gyakran kereste-erőltette a döntést a középjátékban ? támaszkodva éles, kétélű változataira, remek kombinációs meglátásaira -, s csak később fogadta meg a tanácsot a végjáték bátrabb, gyakoribb vállalására. Melyeket azután mélyen és pontosan vezetett. Igen jól és kitartóan elemezte a függőket. Erényeiben e téren is nagymesternek mutatkozott?

    Olykor társakkal együtt dolgozott, korábban Pogáts Józseffel és Bilek Istvánnal, majd Haág Ervinnel, később Sápi Lászlóval. Hatottak egymásra, tudásuk bővült, gazdagodott, emberi kapcsolatuk erősödött. Barátait megbecsülte, mindig rendelkezésükre állt, és segített rajtuk, amikor csak tehette. Ajtaja mindenki előtt nyitva állt. Életművét a Magyar Sakkszövetség Maróczy-díjjal ismerte el. Már nem érhette meg a sakkvilág elismerését. Szeptemberben, Jerevánban a FIDE-kongresszus Honfi Károlynak nemzetközi nagymesteri címet adományozott.

    Megnyitáselméleti kutatásai közül számos bizonyult értékesnek és maradandónak. Például világossal a királygyalog megnyitásokban, 1. e5 terén főleg a poroszban, de a spanyolban is ? az 5. d4 változatban ? vagy a 2. Fc4-es kezdésben. A Caro-Kann ellen gyakran alkalmazta a 3. exd5 cxd5 és 4. Fd3 változatot, a szicíliai dzsungelben főleg a Szozin-szisztémát kultiválta, de 2. b3-mal is sokat foglalkozott élete utolsó évtizedében. A francia védelem ellen a ?betolós? 3. e5-ön kívül a 3. Hc3 Fb4 4. e5 utáni 5. Fd2 terén is bekerült az Enciklopédiába.

    Sötéttel 1. e4 ellen mind a zárt mind a nyílt spanyolban hozott újat, vagy bizonyította egy-egy változat életképességét. Borotvaéles Aljechin-védelmű elágazásokat vállalt egy időben ? ami nem igazán érte meg a ráfordítást -, majd a szicíliai védelem neo-Paulsen-védelmében állta a sarat. A vezérgyalog megnyitásokkal szembeállította a Benoni- valamint a Grünfeld-védelmet, hihetetlenül megnehezítve a saját dolgát.

    Sok szellemi munkát, sportbeli izgalmat teremtett magának ezekkel, úgy, mintha másodlagosnak tekintené a jó eredményt. Mégis az Informator kiadványok eddig megjelent 66 kötetében közel kétszáz játszmája szerepel! A Magyar Sakkvilágban 1954-től sokat publikált. Maradandót alkotott, de természetesen sok-sok kutatása maradt a fiókban, melyekből néhányat talán megmenthetünk a feledéstől?

    Sportemberként példaképül állítható az ifjúság elé, sportszerű, szilárd jellemű férfiúként, aki hivatását magas fokon űzte. Sok barátot szerzett, sokan gyászolják őt szerte a világban. Vigasztalónk talán csak az lehet, hogy sikeres pályafutása teljes, éppen lezárult, s nevével még sokáig találkozni fogunk?

Emlékét megőrizzük!

Haág Ervin