Felvétel a kedvencek közé



Ami Kállai nagymester
előadásából kimaradt

 
Írta: Honfi György

(utolsó frissítás: 2010. február 17.)








Kállai Gábor a Mindentudás Egyetemén 2007. március 12-én "Hol végződik a sakktábla?" címmel nagysikerű ismeretterjesztő előadást tartott, amelyet a Duna II. Autonómia TV élőben sugárzott és több alkalommal megismételtek különzböző TV csatornákon. Az előadást Ön is megtekintheti, ha az alábbi linkre kattint:


A több, mint egyórás előadás keretén belül Kállai nagymester elvileg Stefan Zweig: Sakknovella c. novellájának egyik idézetét cáfolta, amely szerint a sakk anyagtalan szobrászat lenne. Az előadás persze nemcsak erről szólt, hanem egy gondosan összeállított sakktörténeti anyagot prezentált a hallgatóságnak a nagymester, amely viszonylag jól bemutatta a sakkjáték történetét, fejlődését, a 7. századtól napjainkig. A bemutatót anekdotákkal, néhány sakkfeladvány bemutatásával tette érdekesebbé a nagymester.  Nagyon sok érdekes adat, név hangzott el, amit csak lehetett, Kállai nagymester belezsúfolt az anyagba! Ez az ismeretterjesztő előadás nem a szakmai közönségnek szólt, fő célja, a sakkjáték népszerűsítése volt.

Néhány, szerintem nagyon fontos dolog azonban kimaradt! Egy átfogó sakktörténeti előadásban, úgy gondolom, hogy illett volna felsorolni legalább a sakkvilágbajnokok nevét! Néhányat közülük ugyan említett a nagymester, de valamennyiükre kitérhetett volna! Jól csengő név valamennyi! Kattintson az alábbi linkekre, ha kíváncsi a sakkvilágbajnokokra!


SAKKVILÁGBAJNOKOK: FÉRFIAK - NŐK

A felsorolás közben megemlíthette volna, hogy a férfiaknál két magyar is meccset játszott - igaz sikertelenül - a világbajnoki címért. Günsberg Izidor Wilhelm Steinitz ellen veszített, de Lékó Pétert Vlagyimir Kramnyik nem tudta legyőzni. Igaz, a döntetlen eredmény a sakkban soha nem volt elég a hivatalban levő világbajnok trónfosztásához. Megemlíthette volna azt is, hogy a nőknél Polgár Zsuzsa világbajnoki címét játék nélkül vették el! Megemlíthette volna az évszázad mérkőzését, az 1972-es reykjaviki Fisher-Szpasszkij meccset, már csak azért is, mert Bobby Fisher szereplése óta van jelen a pénz is a sakkversenyeken - akkor fedezték fel a szponzorok a sakkot! (Hogy mennyire így van ez, említenék egy példát. Édesapám, Honfi Károly (1930-1996) nagymester, aki az 1960-as, 70-es években a Magyarországon a legjobbak közé tartozott, az egyik jugoszláv nemzetközi versenyen első díjként egy öltönyt kapott, és ez teljesen normális volt akkoriban.) Megemlíthette volna a széthúzást, a PCA megalakítását, a Topalov-Kramnyik címegyesítő meccset, a pisibotrányt.

Hiányoltam továbbá, a sakkolimpiát nyert csapataink tagjainak felsorolását! A hölgyeknél, akik 1988-ban és 1990-ben nyertek sakkolimpiát, Gábor ugyan megemlítette a Polgár lányokat és Mádl Ildikót, de a férfiaknál egyetlen nevet sem említett. Pont egy ilyen ismeretterjesztő előadás az a fórum, ahol ezeket a neveket el kellett volna mondani! Azért, hogy emlékezzünk rájuk, hogy a példaképeink lehessenek! Ki tudja, nyer-e még Magyarország valaha is sakkolimpiát? Akikre minden magyar sakkozónak büszkének kell lennie:

Férfiak:
1927. London (körmérkőzés, 4 fős csapatok)
Az olimpiai bajnok csapat: Maróczy Géza, Havasi Kornél, Dr. Vajda Árpád, Dr. Nagy Géza, Steiner Endre

1928. Hága (körmérkőzés, 4 fős csapatok)
Az olimpiai bajnok csapat: Havasi Kornél, Dr. Vajda Árpád, Dr. Nagy Géza, Steiner Endre

1936. München (nem hivatalos sakkolimpia, 8 fős csapatokkal)
Az olimpiai bajnok csapat: Maróczy Géza, Havasi Kornél, Dr. Vajda Árpád, Steiner Endre, Steiner Lajos, Barcza Gedeon, Dr. Balogh János, Szabó László

1978. Buenos Aires (első svájci rendszerű olimpia, 4 fős csapatok)
Az olimpiai bajnok csapat: Portisch Lajos, Ribli Zoltán, Sax Gyula, Adorján András, Csom István, Vadász László

Nők:
1988. Szaloniki
Az olimpiai bajnok csapat: Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Zsófia, Mádl Ildikó

1990. Újvidék
Az olimpiai bajnok csapat: Polgár Judit, Polgár Zsuzsa, Polgár Judit, Mádl Ildikó



A csapattagok felsorolása nem igazán ment Kállai Gábornak. Ugyanis, ha már szó esett arról, hogy Gábor a Bledben ezüstérmet nyert csapat kapitánya volt, illett volna felsorolni a csapat tagjait is: Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Gyimesi Zoltán, Ruck Róbert, Ács Péter. A kamera a csapattagokat néhány pillanatra mutatta az "Újra csillog az ezüst" c. könyv hátsó borítóján. (Ha nincs meg Önnek a kiadvány, és szeretné megvenni, néhány példány még kapható nálam 1500.-Ft/db áron.)

A 2002-ben Bledben ezüstérmet nyert csapat tagjai az "Újra csillog az ezüst" c. könyv hátsó borítóján
A 2002-ben Bledben ezüstérmet nyert csapat tagjai
az "Újra csillog az ezüst" c. könyv hátsó borítóján



Az előadásban rengeteg ismert ember neve elhangzott, akik tudtak, vagy jól tudtak sakkozni. A felsorolást Kállai Gábor az előadás több pontján is folytatta. Egy név azonban kimaradt a felsorolásból, akit feltétlenül meg kellett volna említenie, Kádár János neve! Kádár János nemcsak, hogy jól sakkozott, hanem a magyar sakktársadalom nagyon is sokat köszönhet neki. (Kádár történelmi megítélése nem a sakkozók dolga!) A Kádár korszakban Magyarország a világ első 3 sakknemzete (Szovjetunió, Jugoszlávia, Magyarország) közé tartozott és erre igazán büszkék lehetünk! Kádár János szívesen mutatkozott sakkozók körében, a Magyar Sakkszövetséget is gyakran felkereste. Egy alkalommal - még ifi játékos koromban - amikor bemutattak neki, még velem is kezett fogott...


Kádár János gratulál Portisch Lajosnak
Egy archív felvételen (forrás: Sakkélet 2001/1-2. szám)
Kádár János gratulál Portisch Lajosnak



Nagyon erőltetettnek találtam a párhuzamot a kétirányú fenyegetést bemutató sakkfeladvány és a gazdasági életből vett döntéselőkészítési példa között. Ez engem a leginkább Bakcsi György En Passant felügyelős történeteire emlékeztet. Itt egy-egy sakkfeladvány mellé a szerző egy-egy bünügyi történetet is mellékelt. A történetben En Passant felügyelő a bűnügyi helyszínen mindig talált egy sakktáblát, rajta egy feladványt, és ennek a megfejtése segítette hozzá a bünügy megoldásához. A legaranyosabb közülük talán az volt, ahol a feladványban a bábok egy betűt formáztak, és a megoldás lépései során mindig egy-egy új betű rajzolódott ki a sakktáblán. A felügyelőnek már csak ezeket a betűket kellett összeolvasnia, hogy megtalálja a gyilkost.

A sakktáblán sok érdekes gondolatot lehet bemutatni. De ezekből messzemenő következtetéseket ne akarjunk levonni! Nézzük például az alábbi példát:


Bláthy Ottó Titusz feladványa, 1922
Bláthy Ottó Titusz
1922
Matt 12 lépésben

A megoldás lejátszásához kattintson a képre!



Világosnak egyetlen huszárja van a teljes sötét haderő ellen. Dávid küzdelme Góliát ellen! És Dávid győz - 12 lépésben! A megoldás: 1. Hf4+ Kc5 2. He6+ Kd5 3. Hxc7+ Kc5 4. Hxa6+ Kd5 5. Hc7+ Kc5 6. He6+ Kd5 7. Hf4+ Kc5 8. Ke4! (fenyeget He6 és Hxd3 matt) d5+ 9. Ke5 Ff6+ 10. Ke6 Hd8+ 11. Kd7 Bb1 12. Hd3#

Milyen következtetéseket lehet ebből az állásból levonni? Nyilvánvalóan téves lenne azt, hogy egy egyed mindig legyőzi a teljes haderőt! De legyőzheti! Ha a másik oldalról közelítjük meg a problémát, akkor már egy helyes következtetést is levonhatunk:

Soha ne becsüld le az ellenfeledet!


A sakk az analítikus gondolkozásra tanít meg, ez segítheti hatékonyan a sakkozni tudókat a gazdasági életben!






 



A FÉRFI SAKKVILÁGBAJNOKOK

1.

Wilhelm Steinitz

1886-1894

2.

Emanuel Lasker

1894-1921

3.

José Raul Capablanca

1921-1927

4.

Alexander Aljechin

1927-1935

5.

Dr. Max Euwe

1935-1937

.

Alexander Aljechin

1935-1946

6.

Mihail Botvinnik

1948-1957

7.

Vaszilij Szmiszlov

1957-1958

.

Mihail Botvinnik

1958-1960

8.

Mihail Tal

1960-1961

.

Mihail Botvinnik

1961-1963

9.

Tigran Petroszjan

1963-1969

10.

Borisz Szpasszkij

1969-1972

11.

Robert James Fisher

1972-1975

12.

Anatolij Karpov

1975-1985

13.

Garri Kaszparov*

1985-1993

.

Anatolij Karpov

1993-1999

14.

Alexander Halifman

1999-2000

15.

Viswanathan Anand

2000-2002

16.

Ruszlan Ponomarjov

2002-2004

17.

Rusztam Kaszimdzsanov

2004-2005

18.

Veszelin Topalov

2005-2006

19.

Vlagyimir Kramnyik**

2006-2007

20.

Viswanathan Anand

2007-


*   1993-2000-ig Garri Kaszparov a PCA első sakkvilágbajnoka
     2000-2006-ig Vlagyimir Kramnyik a PCA második világbajnoka

** A két világbajnokság címegyesítő meccsét 2006-ban     
     Vlagyimir Kramnyik nyerte Veszelin Topalov ellen                    







A NŐI SAKKVILÁGBAJNOKOK


1.

Vera Menchik

1927-1944

2.

Ludmilla Rugyenko

1950-1953

3.

Elizaveta Bikova

1953-1956

4.

Olga Rubcova

1956-1958

.

Elizaveta Bikova

1958-1962

5.

Nona Gaprindasvili

1962-1978

6.

Maja Csiburdanidze

1978-1991

7.

Hszie Csün

1991-1996

8.

Polgár Zsuzsa

1996-1999

.

Hszie Csün

1999-2001

9.

Zsu Csen

2001-2004

10.

Antoaneta Sztefanova

2004-2006

11.

Xu Yuhua

2006-2008

12.

Alexandra Kosztenyjuk

2008-








Ezt a cikket eddig ennyien olvasták
Free Web Counter
HTML Hit Counters



 Copyright, Honfi György, 2007