1.
játéknap
2010. augusztus 25. Miskolcon, a Nemzeti Színházban délután öt órakor kezdődött meg a Lékó-Gelfand barátságos rapid párosmérkőzés. A sorsolás Gelfandnak kedvezett, az első játszmában ő vezethette a világos bábokat. Lékó Péter sötéttel aktívan játszott, újított, ezzel megzavarta ellenfelét. Később azonban elrontotta a partit és vesztett. A második partiban hiába állt jobban, az ellenkező színű futós bástyavégjátékot nem tudta megnyerni. Így az első nap után Borisz Gelfand 1½-½ arányban vezet. 2010. augusztus 26. A harmadik játszában Gelfand eltért az első partitól, kis előnyt harcolt ki. Gondolkozási ideje azonban rohamosan fogyott és Lékó Péter a kapkodásban tartani tudta az egyensúlyt. A negyedik partiban Lékó Péter az orosz huszárjáték egy ritkábban játszott változatát választotta. Az ellenkező színű futós bástyvégjátékban előnyt harcolt ki, amelyet aztán nyerésig tudott fokozni. Lékó ezzel kiegyenlített, a mérkőzés állása a félidőben 2-2. Szabadnap 2010. augusztus 27. Pénteken a szabadnapon a játékosok egy rövid kirándulás után a miskolci Nemzetközi Kereskedelmi Központban közönségnap keretében találkoztak a rajongókkal. A nagymesterek nemcsak kérdésekre válaszoltak, dedikáltak, hanem egy-egy jól sikerült partijukat is bemutatták. Borisz Gelfand egyik Szergej Karjakin elleni, Lékó Péter pedig egy 2002-es, Alexander Griscsuk elleni partiját elemezte az érdeklődőknek. 3. játéknap 2010. augusztus 28. A pihenőnap után az ötödik játszmában Borisz Gelfand vezette a világos bábokat. Lékó Péter a 17. lépésben minőséget áldozott, majd a 24. lépésben újabb minőségáldozatra szánta el magát. Gelfand, hogy szabaduljon a nyomástól a 35. lépésben visszaáldozta az egyik minőséget. Lékónak jó döntetlen esélyei voltak a végjátékban, de elhúzta magát és így a 45. lépésben a parti feladása mellett döntött. A hatodik játszmában Lékó Péter megnyitási előnyét a végjátékban gyalog előnyre tudta váltani, de hiába próbálta a partit megnyerni végül a 101. lépésben bele kellett törődnie a döntetlenbe. A partit normál tempó mellett biztosan megnyerte volna. A mérkőzés állása az utolsó 2 parti előtt Lékó-Gelfand 2½-3½. 2010. augusztus 29. Érdekes elméleti párbajt láthattunk az utolsó napon. Mindkét parti ugyanaz a megnyitás volt, azaz váltott színekkel próbáltak meg a nagymesterek előnybe kerülni. Mindkét parti kisebb nagyobb izgalmak után pontosztozkodással zárult. Ennek Gelfand örülhetett, hiszen 4½-3½ arányban megnyerte a meccset. A szoros mérkőzésen Lékó jól küzdött, de ismét bebizonyosodott, hogy a rapidsakk nem igazán az ő műfaja. A nagymesterek érdekes játszmákat váltottak és ezzel sok-sok kellemes percet szereztek a szurkolóknak. Lékó Péter a párosmérkőzést jó gyakorlásnak tartotta - hiszen már készül a szeptemberi sakkolimpiára. |
A párosmérkőzés alakulása:
A párosmérkőzés játszmái PGN formában ![]() ![]() Videoriport a minap online-on a mérkőzésről ![]() Magyar nyelvű összefoglaló a mérkőzésről a miskolci TV-ben |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||